Kiderült, hogy már a kémiát sem érti Andri. Sejtem, hogy a biológia is erre a sorsra jut, mert az is inkább kémia, mint biológia. Tényleg jó lenne már valami iskolai oktatás. A töri dolgozat 3-as lett, 1 pont kellett volna a 4-eshez. Állítólag arra is pontot vont le a tanár, hogy nem írta a nevét a lapra, merthogy érettségin is levonják (érettségin mióta van írásbeli töriből?). Mondjuk, szerintem ez online oktatás, ahol név szerint küldi be a saját Classroom-felületén, eszébe se jutott. Egyébként sose láttam még ilyen történelemdolgozatot: nem tesztkérdések voltak, hanem egy hosszú szöveget kellett elolvasni és abból tett fel kérdéseket, de amúgy a tananyagot is tudni kellett hozzá. Az utolsó iskolában írt dolgozat sem tesztes volt, hanem adott egy elég nagy témakört (Egyiptom, pl.) és írj le róla mindent.
Korni helyzete sem jobb; a múlt héten 3-4 dolgozatot írtak, a nagy részét neki is meg kellene írnia, de nincs normális jegyzete sem.
Már napok óta mozog Andri szobájában a kilincs, tegnap megadta magát és kiesett. Természetesen mindenki épp szobán kívül volt, kivéve az összes működő telefont és az üvöltő számítógépet. A kilincs másik fele kiesett belülről, nem tudtunk bejutni. Én ugyan mondtam Andrinak, hogy próbáljuk meg Korni – szintén rossz – kilincsét beledugni és úgy elfordítani a zár nyelvét, de mindig lecsapta a labdát, hogy az nem fog működni. Aztán negyed óra kínlódás után – mit dugjunk bele, ami elfordítja, be lehet-e törni, anélkül, hogy az ajtófélfa kiszakadna –, mégis kiszedtem Korni kilincsét és megpróbáltam kinyitni, és láss csodát…, sikerült.
Kedvem volt sütögetni és csináltam Street Kitchen-es kiflit. A recept alapján vettem a mennyiséget, de most nem porcióztam ki gombócokra, hanem kinyújtottam karikára és nyolcfelé vágtam, majd a körcikkeket tekertem fel kiflivé. Hatalmas lett mindegyik, de szuperül néznek ki és természetesen elfogyott, úgy mentettem meg egyet Korninak holnapra a suliba. Korni szerint a sajtosnak „100%-osan olyan íze van, mint a Tescos sajtos stanglinak”.
(15. nap)
(16. nap)
(17. nap; már megint belepapucsoztam a videóba)
Az V. #1hónap1kiadó kihívás decemberi részében a Manó Könyvek kiadótól kellett olvasni. A közös könyv most egy rövid mesekönyv volt, de ez a kiadó adja ki a Sorfordító történetek sorozatot, és abból többet is szerettem volna elolvasni. Nagy nehezen megszereztem a gyerekkönyvtárból, a Bródy pakkon keresztül azt, ami a legjobban érdekelt, vagyis ezt a könyvet.
A Manó Könyvek leginkább kisgyerekeknek, vagy kisebb kamaszoknak ad ki könyveket, így annyira nem csodálkoztam, hogy ez a könyv is inkább 10-12 éves kislányoknak íródott. Nagyon zavart a spoiler a fülszövegben, ami tőlem szokatlan, de talán azért, mert ezt a történetet ismerem és kíváncsi voltam, mi újat tud mutatni, tud-e egyáltalán újat mutatni, helyre tudja-e állítani a különféle okok miatt ((a szülők viselkedése – ahelyett, hogy megtanítanák együtt élni a képességével, arra kényszerítik Elzát, hogy titkolja el –, Elza viselkedése – miért nem ismeri ki a képességét, nem is érdekli, mire képes? –, a képmutató „herceg”, a végletekig buta Anna, a szánalmasan pipogya Krisztof, a kicsit sem vicces Sven és az Idiótahóember, a dögunalom vinnyogás...)) szörnyűséges film renoméját.
Nos, hát nem tudta…, sőt, ez rosszabb volt, mint a film!
Az alapkoncepció nagyon jó, de a megvalósítás fájdalmasan bugyuta! „Árujuk el a nagy titkot á, mégsem, de igen, de nem”... „El akarok menni! Nem, de igen, de nem, de de”… A szülei nem akkora idióták, mint a filmben, itt ügyesebben meg van magyarázva a titkolózás oka, viszont ez a „ne menjen a közelébe”-baromság nagyon nem kellene bele. A szerelmi kapcsolatok kidolgozatlanok. A testvérek kapcsolata is csak úgy uk-muk-fuk. A filmből kivett részek összevissza vannak belehajigálva, általában arra használja, hogy viccessé tegye a történetet, de mindig a legrosszabbkor dobja be. És még sorolhatnám, de emlékezni se akarok rá.
Többször is félbe akartam hagyni, de nem volt más Manós könyvem, a kihívást viszont meg akarom csinálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése