Hétvégén végre összetákolta András a kennelt Szándzsinak. Több napig tartott kifúrni a lyukakat a kerítéstartó oszlopoknak, aztán kihúzta rá a drótot, majd körbepakolta farönkökkel, hogy ne bújjon ki alatta.
Házat – egyelőre – nem vettünk neki, András nyilván drágállja, de szerintem kell… Ez most egy összekalapált valami: kicsit megemelte az alját, hogy ne folyjon be alá a víz, de ennyi az extra benne. Nyári-lak.
Csak éjszakára zárjuk be, 21 óra körül, reggel 6-7 órakor, amikor felébredünk már engedjük is ki. Mégis gyűlöli… Első éjszaka annyira sivalkodott, hogy kiengedtem és fenn aludt a teraszon. Aztán utánaolvastam, állítólag hagyni kell sírni, néha ránézni, de nem engedni neki –, mint a kisbabáknál a ridegaltatás. Végül meggyőztem magam, hogy ez az ő érdekében is van: hogy nehogy elszökjön és valaki bántsa, hogy nehogy valaki ellopja, megmérgezze…, akármi. És persze a „más kutya egész életét...”-kezdetű mantra, ami segít. Nekem. Mert nekem jobban fáj. Ő csak unatkozik. Természetesen másnap este zuhogott az eső, úgyhogy András körbe rakta és pakolt rá pár tető-szerű akármit, ez volt a régi filagória teteje.
Két hatalmas szilvafánk van, András a napokban megkopasztotta és főzött belőle lekvárt. Javasoltam neki egyszerű módszereket (sütőben sütés, ami szerintem kinyírta volna az elektromos sütőt, kenyérsütő gépet, amiben lehet lekvárt is főzni, de kis adagot), de végül a klasszikus rotyogtatós-kavargatós módszert vállalta be. Eredetileg bográcsban akarta, de szerencsére átbeszélte magát lábasra; vettünk egy hatalmas lábast a Tescoban hozzá. Kb. 12 kg szilvából 11 órányi főzés után 6 üveg sűrű, fekete szilvalekvár lett. Kb. 40 dkg cukrot és kb. 2 dl vörösbort tett hozzá. Elképesztően finom lett!!!
Én is kotyvasztgattam a napokban több-kevesebb sikerrel.
Csináltam pl. tejszínes szilvalevest. Pontosan követtem a receptet, nagyon finom lett, különösen egy cuncornyi tejszínhabbal.
Aztán találtam egy másik különleges receptet – illetve kettőt: sem a fasírtot, sem a főzeléket nem csináltam még így soha.
A fasírtot pl. még soha nem paníroztam be; ők olyan természetességgel, mintha ez lenne a normális és én csináltam volna 40 évig rosszul. Nem mondom, hogy könnyű volt, már a 2. adag zsemlemorzsa tiszta mocsok volt, de valóban sokkal szebbek lettek. Ízre ugyanolyan.
A főzelék viszont egészen érdekes volt. Sajnos kicsit elsóztam és sajnos ennyi hozzávalóból elég mini adag lett, de az íze és az állaga is nagyon jó lett!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése