2020. május 21., csütörtök

2020. május 4.

Kinyitott a plázában a könyvesbolt, így ma meg is rendeltem a Lázár evangéliumát, az új Bíró Szabolcs-könyvet. Nagyon kíváncsi vagyok rá; történelmi horror-sztori: egyrészt a saját területén marad, másrészt viszont teljesen elrugaszkodik a megszokottól… Mondjuk, ez tőle megszokott: egy ifjúsági regény és egy mese után. 
András 14 óra körül elment Egerbe Andri tablófotóiért. A rémisztgetésekkel ellentétben egyáltalán nem „Mátyás király”, nincs nagyobb orra, mint egyébként. A haját nem tudom, ki nyalta be ennyire, de így most úgy néz ki, mint a bátyám, akinek 1986-ban készült ugyanilyen fényképe. Amúgy cuki! Persze a fotós most is profi volt, az oldalülő képről megint lelóg a gyerek és fal van helyette a képen. De kezdem azt gondolni, hogy direkt…, csak nem értem, mi értelme. (nem tettem fel a képet, mert nem akarta)
Egész nap azon gondolkodtam, mit főzzek, valami tejszínes csirkemellet akartam, de nem a szokásosat. Bambultam a Street kitchent meg a No salty-t és sikerült kiválasztanom a legrosszabbat. Pedig jól hangzott, de a hús leizzadta magáról a joghurtos pácot, a joghurt meg inkább vizesedett, mint mártásosodott. Végül kevertem bele lisztet, így nagyjából ehetővé vált, de elég vacak volt. Hozzá egy bulgurkeveréket csináltam: kis lilahagymát pirítottam meg kelbimbót és összekevertem vele a bulgurt, végül dobtam hozzá egy konzerv csicserit. Őszintén, ettől sem dobtam el az agyam.


21 órakor live-olunk Juditommal. Azt mondta, kisimult vagyok. Pedig nem érzem úgy magam...

Nincsenek megjegyzések: