2020. március 23., hétfő

2020. március 14.

Készülődünk a világjárvány érkezésére. Az iskolákban a héten lemondták a szakköröket, a tornát is, hogy idegenek ne menjek be a suliba és az összes Határtalanul-kirándulást és Erzsébet tábort is. Szerintem a nyári Bátor tábor is elmarad. Ezek után a kisebb intézkedések után pénteken bejelentették, hogy jövő héten nem kell – lehet – suliba menni a gyerekeknek, a tanároknak még 1 hétig igen, ugyanis a tervek szerint át fogunk állni digitális – András szerint inkább digitalizált – oktatásra. A gyerekek egyelőre előrehozott tavaszi szünetnek látják. 
Felhívtam Miskolcot, hogy ha nem muszáj, nem vinném Kornit most vizsgáltra, de az orvos azt mondta, mindenképpen kellene és mindenképpen most kellene, amíg nincsenek ezren: biztonsági előírások vannak: egyszerre 1 pár (szülő-gyerek) tartózkodhat a folyosón, a kezelőben. Emiatt nem is megyünk mindannyian, csak András viszi el Kornit egyedül. Őszintén szólva nem örülök, de András azt mondta, ha valami baja lenne és későn mennénk, az rosszabb lenne.
A Gokit lemondtam, Szuperasszisztens elküldte postán a recepteket és a következő – júniusi – időpontot.
Mi is próbáltunk berendezkedni a jövő hétre…, egyelőre nem lehet tudni, mi lesz, de ha az, ami más országokban, akkor elég borzasztó lesz. Márpedig miért lenne más…? Délelőtt megjártuk a Tescot, vásároltunk egy csomó sokáig eltartható kaját: üveges tésztaszószt, alapport, tésztát, rizst. Hús egy darab sem volt, bár mi csak csirkét kerestünk, nem volt csirkehús, de még egy darab csirkeláb se a pultban. Szerencsére nekünk van disznó a fagyasztóban. Utána beugrottunk a gyógyszertárba, leadtam a receptjeimet; nincs se fertőtlenítő, se szájmaszk, bár az már akkor se volt, mikor még gondolat se volt a járványról. Hogy hová lett (az egyébként sosem volt) „rengeteg” szájkendő, nem tudom, mert még senkin se láttam.
Vásárlás után kimentünk Mókusba szellőztetni. András meg Andri összeszedte a fadarabokat a kertből, egy nagy tönköt is feldaraboltak, a „mónosbéli favágó” is próbálkozott vele. 


Begyújtottuk a nagy szobában a kályhát, szuperül működik és az üvegablakkal olyan, mintha kandalló lenne. Azt nem tudom, mekkora kapacitása lesz, eleve elég hideg a hodály, szerintem időbe telik majd felfűtenie a dupla-szoba-konyhát. 


Eredeti terveink szerint tavaszi szünetben költöztünk volna ki, de a betegség keresztbe tett mindennek: pozitívum, hogy Andrásnak több ideje lett pakolászni, negatívum, hogy nem lehet tudni, mikor kell karanténba vonulni (vagy kell-e egyáltalán), és azt jó volna ott. De még sok mindenre lenne kinn szükség: fűtésre, netre…, mindenfélére.
Hazafelé beugrottunk a Lidl-be, az nincs még annyira kifosztva, mint a Tesco, bár a hűtős részen alig találtam valamit és a két hatalmas fertőtlenítős doboz üres.
Kotyvasztékok: 
Pénteken volt András 42. szülinapja, de valahogy nem volt kedvünk bulizni. Főztem tarhonyás pörit és sütöttem mézes kuglófot, ami megint szar lett. Én nem tudom, mi a probléma mindegyik süteményemmel, de csak a sütés napján ehető, másnap már vagy csontszáraz, vagy gumis. Most csontszáraz lett. Lehetséges, hogy a tárolással van baj, de akár a hűtőbe teszem becsomagolva, akár kinn van becsomagolva, sehogy se jó. 


A napokban krumplifőzelékkel is próbálkoztam: a Moly főzős zónájában többen is írták, hogy ezek a főzelékreceptek szuperek és működnek, nekem duplaadag liszttel sem sűrűsödött be, pedig minden mennyiséget pontosan kimértem. Fogalmam sincs, itt is mi a fenét csinálok rosszul.


George R.R. Martin: Varjak lakomája (Tűz és jég dala 3.) (A feast for crows):
minél többet gondolkodtam rajta, annál jobban éreztem, hogy az olvasók igényeit sokkal jobban kiszolgálná egy olyan könyv, amely a szereplők felének történetét teljes egészében elmesélné, mint egy olyan, amelyik az összes szereplő történetének felét közölné.” - írta le George élete legnagyobb tévedését. A két utolsó (megírt) kötet tulajdonképpen egy kötet lenne, de olyan hosszú, hogy kettészedték és -, én nem tudom, kinek az idióta ötlete volt, hogy ilyen módon, de lényegében seggére vágott az egész sorozatnak. Még ha valaha megírta volna Martin a regényfolyam végét, akkor is, ez a rész kakukktojás lenne benne. Így, hogy nem írta meg pedig a hanyatlás kezdete.
Borzalmasan unalmas könyv volt! Ezeket a részeket igazából a filmben is untam, de azért nem ennyire. Ott sok mindent kihagytak vagy megváltoztattak (pl., hogy ne legyen hatmillió szereplő), ami a filmek javára vált –, talán a készítők is utálták ezt a részt.
Szerintem nagyon rossz ötlet volt, hogy különválasztotta a főszereplők és ezeknek a senkit sem érdeklő szereplőknek a történetét, elég nyilvánvaló volt, hogy ez így nem fog érdekelni senkit. Rengeteg ismeretlen név, felsorolva hatszáz évre a visszamenőket – nekem nem mond semmit és nem is fontos. És persze mind öltözködik meg eszik; lehet, Martin írás közben rájött, hogy igazából divattervező akart lenni.
Persze Brienne és Jamie jó, de őket együtt szerettem, külön unalmasak. Cercei nagyon para, de 900 oldalon át nagyon unalmas. Szegény Samwell – nem tudok másra gondolni, de – olyan kövér, hogy 900 oldalig tart tennie egy lépést. Dornban se történik semmi (kíváncsi vagyok, a következőben benne lesz-e Cercei nagy bosszúja, mert az a filmben elég ütős volt, de gyanítom, nem). Szóval semmi sem történik és az 900 dögunalmas oldalon keresztül, helyette tele van pornójelenetekkel, amikkel eddig – emlékeim szerint – ennyire nem volt. Sajnálom…, annyi, de annyi potenciál lenne pedig ebben a regényben!

Nincsenek megjegyzések: