December 30-án írtam, hogy az utóbbi időben nagyon ver a szívem és egy facebook-csoportban valaki azt javasolta, hogy ne igyak több koffeint. Akkor azt hittem, nem leszek képes arra, amit 5 napja csinálok: nem iszom kávét. Egyelőre nincs túl nagy látszatja, bár Szilvi szerint még korai. A szokásos „elvonási tüneteim” vannak: fáj a fejem és állva elalszom. Valamint – nem tudom, ez elvonási tünet-e: állandóan édességre vágyom. Pedig a kávét sosem cukorral ittam. Vettem a Tescoban LaFesta forrócsokit, betolok egyet reggelente. Ebben nincs koffein (remélem), de cukor egy mázsa… A kávé nem hiányzik. Érdekes.
És eljövend a nap, amikor a másodszülött is elkezdvén tanulni a Toldit, mondá a hülyeséget vala:
„Ég a napmelegtől a kopár szik sarja, tökkedt szicskenyájak legelésznek rajta”
„Hárman sem birnátok súlyos buzogányát, Parittyaköveit, öklelő kobráját, Elhülnétek, látva rettenetes pajzsát, És, kit a lábán viselt, sarkantyúját.”
„Hárman sem birnátok súlyos buzogányát, Parittyaköveit, öklelő kobráját, Elhülnétek, látva rettenetes pajzsát, És, kit a lábán viselt, sarkantyúját.”
És a Bátor Táborral kapcsolatban is szóba került „Roli, (aki) utálja ha Norbertnek hívják”. - vajon mé'?
Ez volt a második könyv, amit a Pergamenre hányt szavak kihívására olvastam, bár ez nem ugyanaz a kihívás, hanem az azt követő. A lényeg, hogy nem magamtól vettem elő a könyvet. Bár, ha nagyon nem tudtam volna mit olvasni és a képembe mászott volna, a borítója és a vékonysága miatt, lehet, mégis elolvastam volna. Kár lett volna…, így is elvett 5 órát az életemből.
Engem ebben a könyvben minden zavart.
A pszichológus: rendben, hogy öreg és nyugdíjba készül és frusztrált és kiégett…, de akkor miért csinálja? Miért csinálja már? Miért csinálja végig…? Miért így csinálja végig? Ilyen pszichológushoz én nem akarnék járni. Mi az, hogy „háziasszonyok apró-cseprő problémái”…?! Rendben, hogy egy magyar ember nem hobbiból jár orvoshoz (bármennyire is hiszi azt a Petőfsz rádió reggeli nyihogós műsora, hogy így van), de szerintem Franciaországban, az 1940-es években (ami lehetne akár tegnap előtt is Kispiripócson – semmit nem adott hozzá a regényhez) igenis valós problémákkal mentek el pszichológushoz még a háziasszonyok is. Amúgy volt már háziasszony, aki szerint azok otthon unatkoznak…? Undorító negatív sztereotípia! De ha az orvos kezelés közben karikatúrákat rajzol rólam (én annak tekintettem a madarakat) és nem is érdekli, mit mondok, nem hogy nem segít, akkor átver és megkárosít - sőt, megszégyenít. Szerintem ez durva lehúzása a valódi, nem kiégett pszichológusoknak, akik tényleg akarnak segíteni (és tudnak is).
A titkárnő: ennyi erővel egy kalaptartóról is írhatott volna. Nekem furcsa volt a belemászás az életébe, ennyi erővel egy random ember rákos férjével is beszélgethetett volna. Mondjuk, én elképzelni sem tudom, hogy lehet így kettéválasztani a munkát és a családot. Sehogy.
A német beteg: vagy angol vagy hottentotta. Ezt se értem, miért volt kiemelve a németsége… Egyébként ő a legnormálisabb és a legkidolgozottabb szereplő. Egy durva trauma miatt megy orvoshoz, ami nagy nehezen ki is derül a végén, bár semmilyen megoldást nem kap szegény és kizártnak tartom, hogy egy mondattól megoldódott a problémája. Mindenesetre a végén az öreg rányomul…, mondjuk, ez szebben volt leírva, mint amennyire gusztustalan.
A filozófiai mélységei nem jutottak el hozzám a könyvnek, ahhoz túl unalmas és idegesítő volt.
És még az almatorta receptje sem jó –, állítólag.
„Tényleg minden ember ennyire nyomorult lelkiállapotban van, vagy csak én találkozom kizárólag boldogtalanokkal?” - ebben a könyvben mindenki ilyen, kerüld el messzire!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése