András későn jött haza munkából, ez ilyenkor mindig így van. Elvittük Kornit tornára, aztán elmentünk boltokba. Először a Régióba, lesznek a Code Week-en versenyek, amikhez eszközök és jutalmak kellettek, vettünk ördöglakatokat meg Rubik-kockát. Aztán én mentem a Tescoba, ő meg az Obiba, onnan is valami faanyag kellett a hétre. A Tescoban meg bevásároltunk nagy táblás Milkából. Vettem lasagne-hez valót is, bár tálam nincs hozzá… De mindenképpen szeretnék sütni, főleg, mert találtam olcsón tésztalapot.
Bolt után még van annyi időnk, hogy hazajöjjünk, kipakoljunk, bambuljunk vagy 15 percet és ekkor érdemes elindulni a tornára Korniért. És még ott is várni kell vagy 10 percet, mire kijönnek, felöltöznek. Ő a legidősebb a csoportban, nagy lószerafin a kis babák között, de annyira édes! És olyan gyönyörű a nagy loboncával, kis csini, formás alakjával. Mindig nyikorog, hogy „kövér”, pedig nem az, csak nem girhes, mint a legtöbb korabeli lány. Egyébként mos jár 1 hónapja RG-re, tetszik neki nagyon. A tanárokat imádja, a mozgást is, a kicsikkel is elvan. Örülök, hogy találtam ezt a csoportot.
Itthon már vacakul voltam, lefekvéskor bedurrant a torkom.
Egy nap az életemből-kihívás:
289. Mi volt az az álmod, ami utoljára teljesült? Két legnagyobb álmom teljesült idén: Balaton és a ház.
Egy nap az életemből-kihívás:
289. Mi volt az az álmod, ami utoljára teljesült? Két legnagyobb álmom teljesült idén: Balaton és a ház.
Rocketman: Nagyon érdekes film! Leginkább azért, mert felmerült bennem a kérdés, hogy élő ember miért csinál(tat) magáról filmet, vagy miért érdekes, kit érdekel egy film egy olyan emberről, aki maga is elmesélhetné a történetét…? Elton John – mondhatjuk –, egy élő legenda. Nem nagyon ismerem, mert nem szeretem a zenei stílusát, nekem túl popos, én a rockzenét szeretem. De nyilván hallottam a rádióban és azért azt nem lehet mondani, hogy hallgathatatlan. Maga az ember sem nagyon érdekelt, ha muszáj lenne nyilatkoznom róla, azt mondanám, hogy nem szimpi, de nem tudnám megmondani, hogy miért.
...de ez a film igazából nem is róla szól. Ez a film arról szól…, milyen lett volna Elton John, ha Taron Edgerton lett volna. Ebben a filmben nem Elton John-t szerettük, hanem Taront. Ebben a filmben nem Elton énekelt fantasztikusan, hanem ő. Ebben a filmben azt néztük, ez a fickó hogy oldja meg ezt az „Elton John-feladatot”. És azt kell mondjam, jobban, mint maga Elton John.
Azt láttuk, hogy élte meg Elton John melegségét Taron Edgerton, hogy élte meg a sikert és hogy élte túl…, hogy zakkant bele és hogy állt fel utána. Az ő kis kockafejét imádtuk…, miatta sírtunk és neki örültünk. Elton John… tulajdonképpen ott se volt. És nem is hiányzott senkinek.
A többi szereplő is klassz volt; jó volt látni Robb Stark-ot (Richard Madden) a sok Trónok harca után egy merőben más szerepben, szuper volt Jamie Bell is. A sok nyikorgás, ez a „musical-feeling” annyira nem tetszett, szerintem nem kellene ebbe az irányba visszatérni a filmművészetnek, hogy „ha zenés film, akkor nyekeregjünk a tükörnek meg az asztalnál és táncoljanak 10 percig”, bár a dalok 90%-ban jók voltak, szóval ez kompenzálta, de nekem nagyon nem tetszik…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése