Már amikor július elején bejelentette Bíró Szabolcs, hogy jön Egerbe, akkor tudtam, hogy nem fogok tudni elmenni az eseményre, már akkor biztos volt, hogy ezen a héten Ladányban leszünk. De valahogy mégis úgy alakult, hogy hazajöttünk és el tudtam menni.
Szuper volt találkozni vele, pont olyan, amilyennek elképzeltem: közvetlen, vagány, és ami a legjobban tetszik benne, hogy a kerekesszékességét elképesztően menőn kezeli! Egyáltalán nem éli meg negatívan, sőt, mintha pluszt adna a személyiségéhez. És volt egy pillanat, amikor mondott valamit –, amitől teljesen lehidaltam –, és onnan úgy beszéltünk, mintha ezer éve ismernénk egymást.
Mivel nagyszabású felújítások vannak a(z amúgy is téglabeton-) várban, senki sem tudta biztosra mondani, hogy hol az egyszerűbb bejutni. Andrással kitaláltuk, hogy ha nem lehet a hátsó kapun bemenni, akkor is letesz azon az oldalon, lesétálok az aluljáróban, így kell a legkevesebbet felfelé kutyagolnom (mintha pl. a Marjánnál tett volna le). A hátsó kapu tele volt mindenféle járművel és volt egy „Behajtani tilos”-tábla az út elején, szóval nem volt 100%, hogy nyitva van, úgyhogy inkább elölről mentem be. Mire felmásztam a nagykaputól a bejárathoz, már haldokoltam és még utána jött a feketeleves! Ahol régen a vár udvara volt és szép lassan emelkedve felvitt a Dobó bástyához, ott egy 40 LÉPCSŐFOKOS feljáró volt építve. Ezen kellett bemenni a várba, de fogalmam sincs, melyik részére vitt, mert nem ismertem fel, hol vagyok… Mire felmásztam a lépcsőn és kitaláltam, hol az a szar Dobó-bástya, már az összes ember anyja forgott a sírjában, akinek valaha köze volt a várhoz. De leginkább az én anyám, mert miért nem próbáltam meg bejutni a hátsó kapun, ami egyébként a jelenlegi legegyszerűbb bejutási lehetőség a várba…, csak nehogy véletlenül informálva legyen róla az idióta a város, a vár vagy anyámkínja honlapján a neten! Hiszen éppen akadálymentesítik a várat, ezért egy tüdőbeteg képtelen ott közlekedni.
A találkozó se volt annyira jó… Az esemény maga a „Gárdonyi-kör” volt, 9 történelmiregény-író volt meghíva egy négyórás beszélgetésfélére és ebből kb. 3 beszélt folyamatosan (nem Szabolcs, pedig ő érdekelt volna, tekintve, hogy csak az ő könyveit ismerem), néha érdekes dolgokat, néha, de leginkább, számomra dögunalmas témákról. Szó volt a férfi és női irodalomról, hogy van-e ilyen; nos, az általam eddig olvasott női szerzők könyvei alapján szerintem van, mégpedig, pár kivételtől eltekintve (Margaret Atwood, pl.) a férfiak javára. Bár pont a három meghívott nőnek nem olvastam egyik könyvét sem, szóval lehet, történelmi regényeknél máshogy van. A hitelességről meg annyit, hogy biztos, hogy vannak olyanok, akiknek fontos, hogy „ne egyen Bátor Szilárd paradicsomot Nápolyban” (ezt hozta fel a face-en valaki), de én pont leszarom, hogy mit eszik hol, ha én se tudom (utána a valaki is mondta, egyébként, hogy nem kötözködésből mondja). A beszélgetés 80%-ában Fonyódi Tibor beszélt a filmkészítésről, ez érdekes volt, bár az említett filmek 90%-át nem láttam.
A közepe táján volt egy hosszabb szünet, amikor dedikáltatni lehetett, bár sajnos pont Szabi nem volt ott végig, mivel ő volt az ötletgazda, vele csináltak interjút és mindenki őt akarta látni. De nyilván én is a közelébe jutottam, aládedikáltattam a Királyok énekét. Megkérdeztem tőle, hogy hogyan találja ki a női szereplőit, pl. Ágnest, aztán szóba került Bátor Attila halála és egy elszólásomról bevágta a következő mondatot: „Ja, te vagy az, aki azt írta a Molyon, hogy …” - és idézte az ott írtakat. Az állam leesett…! Az esemény végén megkértem, hogy csináljunk egy közös képet is.
Egyébként ott volt a felesége, aki miatt Ágnes lett „Ágnes” és a kisfia is „beugrott pár percre”, végigkommandózott a közönség székei és az írók asztala alatt… Kicsit feldobta az eseményt legalább.
Még egy érdekessége volt az estének: találkoztam egy lánnyal, akivel facebook-ról ismerjük egymást. Aranyos, bár, mivel nem nagyon ismerjük egymást, nem kellett egymás szavába vágnunk, de a végén például megvárta, míg felcihelődzködöm a hátsó bejárathoz, ahol András felszedett.
Szóval összességében nem volt rossz élmény ez a Gárdonyi-kör, örülök, hogy eljutottam. Talán, ha több író több könyvét olvastam volna, vagy kevesebben lettek volna és többen jutottak volna szóhoz (bár nem túlbeszélték egymást, inkább volt, aki nem beszélt), jobb lehetett volna. Vagy ha nem kellett volna előtte megfulladnom és felidegesíteni magam… De így is teljesen megérte!
Babadumák:
Hazafelé Ladányból, a tiszafüredi hídon, ahol bicikliút-hidat építenek, várakozunk, közben szól a rádió, épp a Tankcsapda. Andri megkérdezi: - Ezt szakmunkások csinálják? Én: - A zenét…? Igen.
Itthon, esti fetrengés az ágyban Kornival, barchobázunk. Én gondoltam a poloskára. Korni: - Rovar? - Igen. - Hegedül? - Inkább basszusgitározik…
Egy év az életemből-kihívás:
215. Ha a mai nap egy tárgy lenne, akkor mi lenne az? Miért? Oxigénpalack, atombomba… Az egyik nekem, a másik az „akadálymentesített” egri várnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése