Reggel 7-kor kismadarat mentettünk, beszorult a kéménybe. Kinyitottuk a kéményajtót, de csak gubbasztott a hamuban. Aztán, mikor ki akartuk venni, kiröppent és vagy 2 percig ijedten kerengett, mindennek nekicsapódott, mindenbe beletekeredett. Végül nagynehezen megtalálta az ajtót. Különben szerintem nem normális, hogy beleesnek a madarak a kéménybe, főleg ennyire gyakran, mint nálunk.
Voltunk Bélán a Fantázia pékségben; nem volt mákos leveles… Viszont volt fagyi a 200 fokban, a Gombóc Artúrban. Duplagombóc – vagyis egy gombóc akkora, mint kettő, 460 Ft-ért. Vajkaramella és valami piemonti mogyoró, de igazából vanília íze volt mindkettőnek. Mert ezek a Gelato-fagyik, amik minden kutyaszart tartalmaznak – mákot, diót, mogyoródarabkákat, mazsolát, karamelladarabkákat –, igazából mindegyik ugyanolyan ízű.
Fura volt ma a kutya. Összeszedtem a hosszú pórázt és felsétáltam a kapuig, hogy kiviszem ásni. Míg ki nem értünk, ugrált, szökdécselt, látszott rajta, hogy tudja, hová megyünk és örül. Kimentünk, de nekem nem volt erőm mászkálni, megálltam a mező szélén és vártam hogy majd bóklászik, ás, ahogy tette tavaly is. De nem ment, csak folyton hátranézegetett, hogy menjek már! Körbesétalt kétszer a pórázkörön, utána visszament az udvarra. 10 percet se voltunk kinn. Lehet, hogy hozzászokott hogy András viszi sétálni és vele tényleg sétál, nem csak bóklászol, de velem tavaly tök jókat ásott. Elfelejthette? Vagy csak nem elég már neki…? Érdekes.
Csináltam epershake-et. Mondjuk, egészségesebb lenne, ha nem lenne rajta 2 evőkanálnyi tejszínhab…
Szabó Borbála: Nincsenapám, seanyám: Másodjára olvasva már nem volt akkora sokk, sok katyvasz és unalmas rész volt benne, úgyhogy le is került a kedvencek listájáról, ettől függetlenül egy brutálkemény és zseniális írás, mindenki olvassa el, akinek bírják az idegei és a gyomra! Bár nem „direkt” önéletírás ez a mű, azért az író mindig személyes élményekből táplálkozik és nem véletlenül Bori a főhős neve, de azért remélem, nem ilyen tikkes tényleg a családja szegénynek. Itt kb. mindenki idióta, az elvált anyuka alkoholista és minden szedett-vedett fickót felszed, az aktuális pasija zaklatja a kislányt, az apuka papucs egy másik családban, a bátyus mester-nyaligátor, a kislány pedig annyira be van zárva a problémáiba, mint egy szobába, ami folyamatosan zsugorodik, mígnem egy koporsónyi méret nem lesz. A létezés ebben a közegben börtön, ahol még alapvető szükségletei (pisilés –, de nyilván lelki alapszükségletekre gondol) sincs megoldva, mert egy tohonya élettárs „befeküdt” a családba és atommal se lehet kirobbantani. Nem csoda, hogy a végén a szoba koporsóvá alakul: sok gyerek eljut az öngyilkosságig vagy legalább addig, hogy gondoljon rá (falcolás). Ha nem lenne a regényben két idióta macska, ez egy olyan depresszív írás lenne, hogy a 20. oldalnál elkezdenéd fonni a kötelet, amire a 250. után fellógatod magad, de ott vannak, sőt, nem is akármilyenek: két író alteregója, akik a valóságban is barátok voltak. Ők azok, akik felrázzák Borit az apátiából és ők azok, akik nem hagyják, hogy felakaszd magad… Mákunkra van feloldozás-szerűség is a végén, bár inkább csak afféle, mintha a lezárt koporsó tetejét egy pillanatra felemelnék, hogy egy nagyot szippantson a kinti levegőből, aki benne fekszik. Ja…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése