Végre elérkezett a pillanat, amire kb. 2021 nyara óta készülök valamilyen szinten: elmentem ahhoz a budapesti fogorvoshoz, akit az egri javasolt. Nem tudom, hogy sikerült idáig halasztani; az én hülyeségem és az ők teszetoszasága is közre játszott benne, mindenesetre pozitív megtapasztalás volt.
Reggel Kornival buszoztunk Pestre. Az buszállomáson vettünk pogácsát meg bodzás Fantát, aztán átmetróztunk a villamoshoz és némi kavillózás után felszálltunk a megfelelőre (az épületek felőlire kell szállni, nem a busz oldali felőlire, átszálláskor pedig arra, amelyik kívül áll, mindegy, hányas).
A fogorvosnál pár perc várakozás, mosdó után rám adtak egy „műtősruhát” és beugrottam a székbe. Beindultak a fosóreflexeim, ezért nyüszítve kértem érzéstelenítést az érzéstelenítő előtt, de nyilván a krém placebo, viszont az első szúrás után már nem a fájdalmat éreztem, hanem a feszítést meg a matatást. Többször is szúrt, még küret közben is. Nem fájt, de szörnyű volt az egész, pedig elképesztően jófejek voltak és haladtak is, kb. ¾ óra volt az egész. Az orvos kedves, de nem nyájas, nem idétlenül poénkodó, mindent elmondott, nyugodt volt, lassú és halk szavú, szóval pont olyan, amilyennek egy fogorvosnak lennie kell. A küret végén valami betonra kötő gyurmával zárta le a sebes részeket varrás helyett, mondta, hogy minél később szedjem le, de mire hazaértem, lepotyogott mind. Most csak a felső fogsort tisztította meg, az alsó miatt június 12-én megyek vissza; nem szabad túl sokat várni, hogy nagyjából egyszerre gyógyuljon a két fogsor.
Mire végeztünk, nagyon vacakul voltam; nem voltak fájdalmaim, de olyan nyeszletten éreztem magam, hogy egyből mentünk hazafelé, a pályaudvaron még egy Advilt is bevettem. El is aludtam az úton, de fél órával azelőtt, hogy hazaértünk volna, már semmi bajom se volt. Szóval akár maradhattunk is volna, másfél órát valahol elagonizálok, utána go. De hideg is volt és Korni se bánta, úgyis leszállt Egerben a barátaihoz.
17 óra körülre lepotyogott az összes vakolat, szóval mertem kávét szürcsölni és bevettem egy Augmentint, mert most ugyan senki se mondta, hogy a szívem miatt kellene, de én se nagyon újságoltam a dokinak, hogy beteg vagyok. Elvileg előtte és utána is kellene bevenni egyet-egyet. Fájni nem fájt semmi itthon se már.
Meghalt Iván cica.
Mészöly Ágnes: Márta evangéliuma: Ez egy szörnyű könyv: puha kötés, de feszül a kezemben, nem flopi. Könyvtárból vettem ki, de ezt a példányt én nyitottam ki először; próbáltam nem kitörni, de tört magától, főleg a felső borító.
A borítókép nekem fura, nem értem, mit akar mondani, de a szedés klasszul olvasható, a végén a kép az íróról is szuper!
És a beltartalom: ez az író 7. könyve, amit olvasok és eddig nagyon vegyesek a tapasztalataim. Alapvetően szeretem, ahogy ír, néha nagyon megfognak a témái, de néha nagyon nem. Ez a könyve most az élvonalban van.
Eleve izgatottan vetettem bele magam a történetbe a Bibliai utalás miatt. A regény egyik szála ugyanis maga az evangélium, mégpedig egy jelentős Bibliai háttérszereplő, Márta szemszögéből. Márta, bár inkább a két tesója, közel álltak Jézushoz, aki ebben a regényben igazából csak mellékszereplő. Itt sokkal nagyobb szerepet kapnak a többiek, pl. Júdás. Huh…, hát merész (és zseniális) ötlet volt „összehozni” Mártát és Júdást és érdekes volt, hogy ez a „több is volt-e ez”-kapcsolat mennyire húzta le Mártát, valamint az is érdekes volt, hogy Júdás úgy érezte, neki „feladata” volt, hogy elárulja Jézust, hogy nem volt választása. (Szerintem volt, az író pedig nem foglal állást.) Júdás viselkedése egyébként most nekem nagyon reflektált a „ghostingolás” jelenségére…, nem tudom, miért. (Lehet, csak mindenben ezt látom, mostanában.) Aztán itt volt Pilátus felesége, a versengő tanítványok és persze Lázár, aki feltámadt (de minek). (Meg a szamárka - imádtam, hogy így hívta az állatot!)
A másik szál napjainkban történik: egy Márta nevű csaj szerencsétlenkedéseibe nyerünk bepillantást. Megint csak „olvastam”, nem gondolkodtam, így a 100. oldalon esett le „Dicső úr” és „Péter”... Azt gondoltam, nagyobb szerep jut nekik, de igazából csak egy pöccintés volt, hogy merjen továbblépni. Persze itt is voltak meglepetések, éppen, amikor azt gondoltam, hogy egy ilyen házasságban élő csaj nem fogja megcsalni a férjét, akkor kiderült, hogy ja…, tényleg nem. És örültem neki. Amúgy szerettem az egész családot, nagyon! Klassz, mindennapi problémákat hozott be az író és ügyesen oldatta meg a „Mártával”, én a végére irigyeltem a csajt, szerintem sokan szeretnénk ilyen emberek lenni. Nem tudom, ez volt-e a célja az írónak, de én így éreztem. Mindent meg tudott oldani, mindent meg is oldott, ezért mindenki szerette. Legjobban Andrást szerettem, annyira emberi volt. A monológja az ágyban pedig konkrétan megvilágosodás volt számomra.
Nem tudom, kérdés volt-e, hogy melyik a jobb rész, a Mária láb mellett ülése vagy Márta szolgálata, ami elsővé teszi…, ez ellentmondásos is lehetne, elgondolkodtató szerintem. Hiszen Jézus mindkettőre (bár más kontextusban) azt mondta: a legfontosabb…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése