2024. május 12., vasárnap

2023. április 28.

Elkezdtem a négynapos szünetet. Múlt héten többször is 5 órát dolgoztam, hogy András be tudjon vinni, így bedolgoztam +1 napot a 3 napos majális mellé. Menni akartam Abádszalókra Esztihez, már el is terveztünk, hogy halat grillezünk, de beteg lettem: torokfájás, köhögés, fejfájás. Így tuti, nem megyek megbetegíteni Tomikát, aki végre talán kivergődte magát a több hétig tartó betegségből, de annyira meg nem vagyok szarul, hogy ellegyek itthon, mint a befőtt, vagyis most is dögunalom lesz a hétvége.
Andri felelt angolból Environmental problems-témakörben úgy, hogy egy kummantást nem tanul már minimum 4, de inkább 8 éve (szerintem angolt már az általános iskolában se tanult). Pár napja azt mondta, hogy ezt a két hetet félévig még megpróbálja kihúzni 1-esek nélkül, aztán beletapos a lecsóba, mert az év végi pontokat már viszi felvételire. Nagyon rá van állva az agya az egyetemre meg a szeptemberi előérettségire, nyáron a középfokú nyelvvizsgát is le akarja tenni. Emelt magyar kell a felvételihez, szóval magyar faktra jár, ott kapott is egy olvasmánylistát az érettségire. Mondtam, hogy legalább a 90%-ának kellene tudni a tartalmát és kb. a 20%-át el kellene olvasni tényleg. Szerintem a nullákat leveszi majd… De egyébként az egyetemi pszichológia szak és a szakmunkásképző között lavírozik és ezt nem viccből gondolja. Már egyáltalán nem hisz benne, hogy bejut az egyetemre, főleg pszichológia szakra, főleg, hogy már a biológia tagozatot is leadta és úgy gondolja, több értelme lenne szakmát tanulni, mint egyetemre menni. Én nem tudom elképzelni szakmunkásként és fizikai munkásként se, bátorítom, hogy próbáljon meg mindenképpen egyetemre menni (akár angol szakkal) és ott ellébecolni 3-4 évet, míg ki nem találja, mit szeretne vagy ki nem derül, milyen lehetőségei vannak. De valamiért az angol szakot csuklóból elutasítja.
Korni megint 1 pont-híján 4-es dolgozattal kínlódik; elírta egy külföldi fizikus nevét, amit egyébként tudott, csak helytelenül, a tanár levont miatta 1 pontot, így lett a dolgozat 4-es helyett 3-as. Természetesen megkérdezte, hogy nem lehetne-e mégis beírni a 4-est, de a tanár azt mondta, „már nem tudja megváltoztatni a Krétában a jegyet”. Mondania kellett volna, hogy nem baj, apám megcsinálja, mert érdekes, ő be tud lépni a Krétába...

Nincsenek megjegyzések: