2023. március 18., szombat

2022. december 14.

A fogammal való kínlódás egyik mélypontja az volt, amikor tavaly nyáron az egri fogorvos által javasolt budapesti orvos behívott 17 órára egy 10 perces konzultációra a fiához, nyilván Budapestre. Már maga az „Egerből másszál át éccaka 10 percre” felháborított, de az, hogy lepasszolt a fiához, betette a kiskaput. Nem is mentem el. - - - Aztán persze, miután összefutottam pár „délelőtt fogadó „rendes” orvoshoz”, mérlegeltem, hogy talán mégis meg kéne próbálni az egri orvos(om) által javasolt pesti fickót, vagy akár a fiát…, mindegy nekem, csak történjen végre valami, de valami olyan valami, amihez az egri doktornőnek is köze van.
Úgyhogy ma elcsámpáztunk Pestre az eredeti fogorvoshoz. - - - Akihez jönni kellett volna már az első pillanatban és nem futni előtte nyóccáz kört. Utólag könnyű okosnak lenni.
Természetesen vittem magammal Kornit, azért is, mert bár halvány gőzöm se volt, merre megyünk és mi van ott, azt gondoltam, addig megyünk, míg nem találunk valamit, ahol kaphat valamit.
Két villamossal mentünk, majdhogynem az ajtóban tett le. Az orvos egy idősebb fazon volt (és nem a fia), ahogy beszélt az egri dokiról elképesztő szeretet és büszkeség volt a hangjában –, valami különleges kapcsolat lehet közöttük, szerintem. Belenézett a számba, megnézte a röntgeneket és arra jutott, hogy „ezzel már semmit nem lehet kezdeni”. Illetve nagyjából ilyesmi a lényeg, de persze nem hagyja parlagon a „kedvenc nemtudomkije” betegét. Javasolta, hogy csináljunk egy alsó és felső fogsorra kiterjedő mélytisztítást, vagyis küretet, azaz amit az előző doki csinált, csak sokkal mélyebben. Olyasmit mondott, hogy hasonló lesz, mintha felvágná, de varrni nem fog, hanem egyfajta „betonszerű” cuccot tesz rá, ami majd szép lassan lekopik –, vagyis két napig köpködöm a maltert, de legalább nem lesz cérna a számban. Ezt két hét alatt kell elintézni, hogy a két fogsor egyszerre gyógyuljon, vagyis ha egyik hét hétfőn megyek, akkor következő héten megyek a következő kezelésre. Azután az egri doki gondjaira bíz, bár szerinte se kell fogszabályzó (minek), viszont kellene egy éjszakai harapásgátló, mert összeszorított fogakkal alszom (megfigyeltem, tényleg) és emiatt érzem reggelente úgy, hogy mozog az egész fogsorom.
Fogászat után mehetett a party. Elindultunk a villamosmegálló felé nyaktekerészettel, hogy hová kéne beszabadulni legalább egy sütire, mire a távolban felbukkant egy plázaszerűség. Annyira nem volt amúgy messzire, viszont felpakolták 40 lépcső fölé, úgyhogy élvezet volt feljutni. Ez egyébként a Go Buda nevű bevásárlóközpont, egy kis minipláza. Viszonylag hamar találtunk (vécét) pékség-kávézót, egy Belga pékség nevű nem mondanám olcsónak helyet, de nem érdekelt, mert egyrészt brutális cuccokat árult, másrészt nem nagyon volt más. Iszonyat jó cuccok voltak, iszonyat drágán, de mondtam Korninak, hogy bármit választhat. Végül nem nyúlt bele és aztán én sem, de ha ide kell járnom fogorvoshoz, akkor ide még eljövünk párszor, mert fantasztikus volt a kaja és a kávé is. (Mondjuk, azt nem tudom, malteros pofával hogy fogok enni, gyanítom, sehogy.) Kaja után Korni becsalt a DM-be és vetetett pár sminkcuccot, szájfényt meg színtelen szempillaspirált, amit később kipróbáltam, és összecsomósodik a szempillán, szóval sokat ér…
Ez után hazagurultunk, más nem történt Pesten.
András főzött apalevest, most tett bele darált húst is. Ezt Eszter mutatta, mert ő így szokta főzni a zöldséglevest és Laura imádja. Szerintem is sokkal jobb, kicsit olyan, mint a húsgombócleves, amiben szétesett a húsgombóc. Főzött még csilis babot is, de nem ettem belőle, nem szeretem.
Ma este a plázában könyvbemutató volt, Németh Róbert, a Heaven Street Seven basszusgitárosa írt egy könyvet Nem vagyok itt címmel. Nyilván nem olvastam, nyilván tervben van, bár a 3 Molyos értékelésből (ami nem számít, egyébként) 1 szerint zseniális, 1 szerint meg szemét (1 pedig nem arról ír – én nem is tudtam, hogy ez a fickó meleg, bár annyira nem is érdekelt).

Nincsenek megjegyzések: