14 órára kellett mennem Pestre fogkőleszedésre, így a délelőttöt itthon parázhattam végig. Közben rendeltem egy nagy doboz illatos viaszt Korninak, postaköltséggel együtt 3500 Ft-ért. Már csak párologtatót kellene szerezni hozzá (ugyanennyiért).
11-kor átbuszoztam Pestre a fogorvoshoz. Szinte épp hogy odaértem időre, de még így is várnom kellett minimálisat a fogkaparászásra. A dentálhigiénikus csaj nagyon kedves volt! Bár azt éreztem, hogy futószalagon jönnek az emberek és van időintervallum, amit tartania illik, azért odafigyelt és időt szentelt rám. Bekente zsibbasztó trutyival a fogam és nekilátott a majdnem 1 órás kezelésnek. Tegnap utánanéztem neten, hogy valóban a fogszabályzó-e a bűnös a fájdalomban, de kiderült, hogy tényleg nem: hanem a foggyökér. Ami gyulladt íny esetében – vagyis nálam – kilóg az íny alól és emiatt fájhat a fogkőleszedés. Hát fájt is! Nem volt gatyaleszaggatás és víz letüdőzése, de azért volt, ahol fájt rendesen. De ő legalább megállt (és bocsánatot kért), amikor felszisszentem, akinél letüdőztem a vizet, az úgy gondolta, ha már itt vagyok, befejezem, ha fáj is… A breketek miatt nehezen fért hozzá némelyik foghoz, szóval le kellett volna szedetni. Aztán végre vége lett és azonnal ültem át a fickóhoz a küret miatt.
Az injekció nem fájt, de teleszurkálta a szám, az viszont utólag borzasztóan. Bár utólag minden fájt… Az érzéstelenítés után nagyjából 3 perc alatt megkapargatta a fogam (én ennyit éreztem), „kürettálás” címszó alatt. Tényleg: durván 3 perc volt!
Közben meséltem neki az esetem a tegnapi fogszabályzós dokival, elismerte, hogy ő „nagyon maximalista” –, ha tudtad és számítottál rá, hogy olyat mond, amivel nem fogok tudni mit kezdeni, akkor miért oda küldtél? – és adott egy másik nevet, ahová nem fogok elmenni. És szerintem ellenőrzésre se vissza. Ugyanis fizetéskor „frontálisan karamboloztunk az információs sztrádán”, amikor a doki az „akkor 25e Ft, amiből lejön a 10e konzultációs díj”-mondatomra benyögte, hogy ja, az csak a fogkőleszedés ára volt, amit ő csinált az még + 20e, vagyis összesen 55e Ft. Nem túlzok, ha azt írom: meglepődtem.
Hazafelé sikerült elkapnom azt a buszt, amivel legutóbb Andrival mentem. Mivel sajnos sikerült olyan oldalra szállnom, ahová pont odatűzött a nap, próbáltam leghátulra, az ellentétes oldalra bevackolni magam (már csak ott volt hely). Viszont azonnal visszaültem inkább, amikor megláttam az ülést összeokádva. Rohadtul nem irigylem a sofőrt, hogy állandóan ezt kell takarítania…
Négykézláb másztam fel a buszváróból az ajtóig, elképesztően elfáradtam. Magne B6. Nem bírom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése