2021. július 4., vasárnap

2021. június 12.

Reggel Andrással bementünk Egerbe, bevittem végre a kutyát az állatorvoshoz a fülvakarással és a hasán lévő sebbel. Kár volt…
Míg én elintéztem Sunnyt, András bevásárolt meg beugrott a lakásba. Sokan voltunk, de viszonylag gyorsan sorra kerültem, addig egy cicás csajjal beszélgettem. Benn egyedül volt az az orvos, akit nagyon nem szeretek. Ő volt az, aki 2017-ben némi gyömöszölés után azt mondta, epilepsziás a macska és a gyomrában is érez valamit, kellene röntgen (10e Ft), ultrahang (15e Ft) meg vérkép (20e Ft). Nem azért, mert ha tényleg beteg, akkor kifizetem, de közben rájöttem, hogy csak egy szőroldó macskakaját nem bírt és amint nem adtam neki, elmúlt minden tünete. Szóval nem igazán bízom benne és kicsit sem szimpatikus. Amivel szerintem ő is így van velem kapcsolatban, ami sajnos együtt jár azzal, hogy szerintem az állataimat se szereti…
Azzal kezdtük, hogy megkérdezte, segítsen-e felrakni a kutyát az asztalra. Mondtam, hogy megkérném. Erre ő: akkor fordítsam be, hogy fel tudja emelni. Nem nagyon értettem, mit fordítsak hova, úgyhogy felraktam én a 25 kilós kutyát a derekamig érő asztalra. Aztán meg akarta vizsgálni a fülét. Van egy módszer: le kell szorítani tenyérrel az orrát, hogy bele tudjon nézni a fülébe az eszközzel és hogy eközben a kutya ne harapja le a kezét. Ezt mutogatta nekem balról, én képtelen voltam úgy csinálni, ahogy ő kívánta, jobbról. De a világon nincs még egy olyan nyugodt kutya, mint Sunny! Türelmes, okos, még ha fáj is neki valami, csak áll és tűri…, de véletlenül sem próbálta meg máshogy megvizsgálni, anélkül belenézni a fülébe, hogy leszorítottuk volna az orrát (legalábbis az ő módszere alapján). Mivel én nem tudtam úgy csinálni, így inkább, anélkül, hogy belenézett volna a fülébe, ráfogta, hogy toklász van a belsőfülben, altatással meg tudná nézni és ha tényleg, akkor kiszedi. (Ha nincs, akkor csak bealtattuk fölöslegesen…, végül is.) Utána következett a hasán lévő seb. Ezt nem sokkal az után vettem észre, hogy ivartalanítva lett. Egy kis kerek seb, kb. olyan, mintha leszakadt volna a mellbimbója. Képtelen vagyok elhinni, egyébként, hogy ez történt, inkább csak megsértette valamivel, ami nem gyógyul be, mert amint var lesz rajta és viszket, Sunny leszedi. Nézzük meg! Lefektettem a – még mindig – 25 kilós kutyát valahogy, aki kezdte unni a cukiskodást, de inkább csak fészkelődött, mint hisztizett. A doki 1 percet sem várt, hogy lenyugodjon, csak odapillantott, hozzá se nyúlt, bele se túrt a bundába, hogy rendesen megnézze, inkább arra is ráfogta, hogy egy kinövés és ki kell vágni, altatással. (Kinövés, bazdmeg, épphogy lyuk van rajta?!) Nagyjából itt lett tele a hócipőm, de ő azért még rádobott egy lapáttal azzal, hogy miután „alaposan megvizsgálta” a kutyát és mindenféle rémmesét összehordott az agyba fúródó toklászról, felajánlotta ismét a a műtéteket. Mondtam, hogy biztos, hogy nem, inkább adjon valami fülcseppet, mert szerintem be van gyulladva a füle.
Nos, fel is írta a gyógyszert, ami a meg sem történt vizsgálattal együtt nem kevesebb, mint 8EZER Forintba került. Már nem volt agyam, kifizettem, de amint kitettem a lábam a rendelőből megbántam és legszívesebben a fejéhez vágtam volna. De azt gondolom, valóban be van gyulladva a füle, nem toklásztól, hanem mondjuk a hideg víztől, amivel András locsolja slaggal…, úgyhogy talán tényleg használni fog. De nehezen hiszem el, hogy ez az egyféle gyulladásgátló van, úgyhogy forog a fejemben a gondolat, hogy megszívatott vele, vagy rámsózta a legdrágábbat, én meg hülye voltam rákérdezni, hogy nem lenne-e olcsóbb, inkább csak menekültem a helyzetből.
Vizsgálat után kiültünk a gyógyszertár elé Andrást várva, Sunny madarakat kergetett, én olvastam. Szerencsére nem hányt a kutya se oda, se hazafelé.
Kotyvasztottam ma, frankfurtit és sajtos húst meg ananászos lepényt. 


A kelkáposzta darabolás közben elvágtam az ujjam, a süti közben meg megégettem magam. Képtelen vagyok sérülések nélkül főzni!
Pénteken Andrit végre elvitték kirándulásra a biosz órán. Még év elején mondta nekik a tanár, hogy a pénteki dupla óra erre lesz: kirándulnak, boncolgatnak, tehát gyakorlatszerű óra lesz. Mivel a Covid miatt nem mentek be, így a dupla óra azzal telt, hogy 45 perc helyett 2*45 percig beszélt a tanár olyan dolgokról, ami senkit (még őt se) érdekelte, így sok értelme volt a dupla órának. De, ha már be kell járni utolsó két héten, elvitte őket Felsőtárkányba. Andri savanyú fejjel jött haza, unta magát, lefigymálóan mondta, hogy arról beszéltek, hogy a halott fa mennyi élőlénynek ad otthont, miután meghalt. Én ugyanezt olvastam a Fák titkos élete című könyvből, és az egyik legizgalmasabb rész volt. Nem tudom, ő mire számított... 

Nincsenek megjegyzések: