Reggel 8-kor Korni 13 éves lett. Sütöttem nekik(k) amerikai palacsintát. Még sosem csináltam ezzel a recepttel, de nagyon finom lett.
Reggeli után ő hajat mosott, utána egészen késő délutánig nem volt meleg víz, annyira nem akarta melegíteni a bojler. Néha hamar újramelegíti, néha sokáig nem. Szerintem nagyon kicsi ennyi embernek. Ha majd tusolónk lesz, még kevésbé lesz elég, mint most, pedig van, hogy most sincs az utolsó fürdőnek elég meleg vize. Utána elment Bogihoz, ott töltötte a napot. Órája se volt. András vett a kisboltban egy kis „kamu” fekete erdő tortát. Nem volt annyira borzasztó, de ennyi pénzből csinálhattam volna valami vacak sütit is –, ha lett volna hozzá kedvem. Fényképet se csináltam, mert az én telefonom megint elromlott, amikor az Andrásét használhattam volna, nem volt kompatibilis a gyerek. Egyébként kapott Bogitól ajándékot, többek között egy Pocket-es könyvet, az Alíz Csodaországban-t. Egy pillanatra mosolyra húzódott a szám...
Állítólag elkezdték beoltogatni a 16 éven felüli gyerekeket is, szerencsére Andri még csak 15 lesz, de András azt mondja, amúgy se adatná be neki. Remélem, senki se találja ki, hogy „kell”.
Felhívtam a háziorvost a véreredményemmel kapcsoltban: a bedagadt államtól függetlenül (ami azóta amúgy nem volt), csak egy kicsit magas a TSH-szint (4,2 helyett 5,4), vagyis pajzsmirigy-alulműködés van, de nem vészes. A vas és a magnézium is kevés. Mindegyikre azt mondta az asszisztens, hogy kajával rendbe lehet szedni: egyek sok zöld leveles növényt, spenótot, vegyek jódos sót. Érdekes, amúgy a kevés magnézium (igaz, csak 0,01-dal kevesebb az alsó átlagnál), mert rendszeresen szedem a Béres magnéziumtablettát, ezek szerint nem ér semmit.
Szaszkó Gabriella: Beszélj hozzám (Pennington-testvérek 2):
Mitől lesz rossz egy egyébként jó regény? Attól, hogy valaki állandóan „megpördül a tengelye körül”, „forgatja a szemeit” (néha „megforgatta a szemeit”), „harapdálja az ajkát”, attól, hogy „fehér pólót és kopott farmert visel”, hogy „lófarokba fogja a haját és egy rakoncátlan tincs a szemébe hull”, hogy „leteszi, felveszi, arrébb rakja a kávésbögrét”… Minek kell ezeket leírni? Semmit nem tesznek hozzá a karakter jelleméhez. Azt, hogy feszült és ideges, másképpen kell kifejezni –, vagy inkább sehogy! Ez a nő ráadásul olyan ideggyenge, hogy folyamatosan görcsben van a gyomra vagy gombóc van a torkában, vagy sír vagy zokog vagy éppen sírásra görbül a szája. 5 oldalanként valami „sikamlós”-hoz nyúl, ami legtöbbször valakinek a keze és a (még mindig semmitmondó) szexet fülnyalogatással kezdi.
- - - Ennyit tudunk meg Émiről, arról a „lányról”, aki perverz módon vonzódik egy lelki beteg testvérpárhoz. Ebből a részből se tudjuk meg, kicsoda ő, honnan jött, milyen gyerekkora volt, kik a szülei, kik a barátai, mit dolgozik és miért csinál nagyjából BÁRMIT –, és persze, hogy milyen tikkje van, hogy ez a két gyerek kell neki. A könyv leírja az első könyvet - ugyanúgy. Nem tudunk meg többet se Amyről, se a családról, se a háromszögről. Pedig ezért íródott ez a könyv, nem? Igazából azt se értem, miért hajította ki David a végén; annyira bamba volt, hogy most esett le neki? Mondjuk, azt se értem, minek volt vele egyáltalán…, azon az űbergáz gondolaton kívül, hogy „enyém lehet a bátyám csaja”.
Nyilvánvalóan el fogom olvasni a befejező részt is, mert érdekel harmadik szemszögből is a történet (sőt, leginkább abból), bár túl sok reményt nem fűzök hozzá. Kár, hogy egy ennyire jó sztori így lett megírva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése