Ma reggel átkocsikáztunk Egerbe én, András és Korni. Nekem 8-ra oltásra kellett mennem, Korninak 10 körül matekdogát kellett írnia és azt akartam, hogy András ott legyen – nem súgni, mert azt nem is kell, hanem „támogatni”. Erre amúgy szükség is volt, mert Korni tudta a választ, csak nem merte beírni…
Az oltást egyébként a háziorvos adta be, hála Istennek nem kellett oltóponton sorban állnom. Bár várnom így is kellett vagy 20-30 percet a cidriben de amikor behívtak, pikk-pakk megvolt, még úgy is, hogy előtte vérnyomást mértek (minek?) és ki kellett tölteni egy beleegyező – egészségfelmérő papírt is. Pfizer-t kaptam, ez volt az első, május 3-án kapom a következőt. Közvetlenül az oltás után kicsit szédültem, de nem tudom, miért. A karom 2 napig borzasztóan fájt, aztán elvágták, mint ha mi se történt volna.
Oltás után András jött értem; míg rám vártak, elmentek két boltba is és Korni már órán ült és a matekdogára várt. Más órája nem is volt, ő Minecraftozott, én olvastam, míg András kb. 1 órát dolgozgatott. Utána még elköltöttük a havi fizetést a szomszéd kisboltban, de főleg a zöldségesnél, ami azért bosszantó, mert nem is vettünk szinte semmit.
Ma elkezdődött a Readathon. Mivel volt egy olyan pont, hogy „Még 10 perc”, ami azt takarja, hogy egy már olvasott könyvet a héten kell befejezni, így már szombaton elkezdtem olvasni az első könyvet, amit igazából az utolsó pillanatban vettem fel a listára. Ezt ma befejeztem.
Katie Khan: 90 perc (Hold Back the Stars):
Hát ez egy nagyon furcsa könyv volt…
Az elejét nagyon utáltam, ugyanis eszembe jutott a Valerian és az ezer bolygó városa című film két főszereplője, akiket nagyon utáltam – és a filmet is. Ez az érzés később sem változott.
Számomra sok volt az unalmas rész, bár érdekesek voltak a fordulatok, de valahogy ami utánuk történt mindig el-ellaposodott.
A háromféle végkifejleten elcsodálkoztam, még most sem tudom megmondani, jó ötlet volt-e. Néha különlegesnek tűnt, néha meg úgy éreztem, jobb lett volna egyetlen konkrét lezárás.
A könyv az első könyv a Readathonra; három promtot lőttem ki vele:
6. Vízpart – kék borító
7. Még 10 perc – egy könyv, amit a KK előtt kezdtél el
9. Csillagok között – űrben játszódó sci-fi

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése