Kedden Korni itthon maradt. Fáj és megy a hasa. Úgy volt hogy szerdán elmegy egyedül a gyerekorvoshoz, még le is beszéltem. Errefel annyira unatkozott itthon, hogy szerdán reggel ment iskolába, nem ment orvoshoz. A hasa persze fáj, folyamatosan. Majd szerzek neki Normaflore-t.
A macska is beteg, Sunny megint megharapta a fülét, de valahogy furcsán, mert belül fáj neki és meg is van dagadva. Nem sok mindent tudtam vele kezdeni, Betadinnal bepepecseltem; nem éri el, talán ér valamit. A műanyagzabáló kutya meg szétrágta az ajtó előtti műanyagszőnyeget. Egyébként ő is kapott ma gyógyszert, bár a műtét 1 hete volt, még 1 hetet várni kell a varratkiszedésre. Úgy láttam, ma nagyon szenvedett a varratok miatt, talán viszketett neki vagy húzódott, vagy mindkettő…
Kitaláltam, hogy főzök paellát. Hasonlót, mint amilyet András evett Spanyolországban, persze nem olyat… Sőt, még csak nem is olyat, amilyen a receptben van, ugyanis nem rákot tettem bele, hanem csirkét. Finom lett, de szerintem kicsit sok lett bele a paradicsom, mert kb. más íze se volt.
De csináltam még a héten spenótos húsos rakottkrumplit is, az finom lett.
Ma este online szülői értekezlet volt Andrinak. A szokásos menetrend volt; először elmondta, hogy sikerült az első félév. Rájöttem, hogy az okosabb emberek egy kis odafigyeléssel mekkora előnyre tehetnek szert a következő évekbeli megítélésükben. Ugyanis szinte mindenkinek volt dicsérete, volt, akinek több is, volt, akinek 10…, vagyis nagyjából minden tantárgyra kapott. Az a baj, hogy az onlineoktatás vagy unalmas rizsa, vagy ellenőrizhetetlen feladatmegoldás –, persze mégis hogyan ellenőrizzen 28 gyereket online 1 tanár, hogy odafigyel-e, érti-e, egyáltalán hallgatja-e vagy közben játszik vagy csetel a többi idiótával. Sajnos Andri ebbe a kategóriába tartozik; biztos vagyok benne, hogy élő oktatásban sokkal jobban menne neki a matek, a fizika, a kémia, mert kénytelen lenne odafigyelni és értené. De így nincs rákényszerítve és nem is érti. Pedig a 10 dicséret abból jött össze, hogy mindig mindent megcsinált időben, az órába belevakogott –, ne adj Isten, be volt kapcsolva a kamerája –, a dogákat pedig legrosszabb esetben is 3-asra, 4-esre megírta, akár az anyjával, akár könyvből (vagy ezek alapján akár egyedül is). Arra, aki online oktatásban vette a fáradságot, hogy odaüljön a kamera elé, végigszenvedte a tanárral együtt az órát, befirkálta a leckéket és összemásolt egy dogát, arra rendes oktatásban is emlékezni fognak. Mint ahogy arra is, aki „ott se volt”, pedig igen.
A gimnáziumi oktatás nem általános, így sokkal nehezebb és sokkal több. Én például több leckében nem is tudok segíteni…, pl. a földrajzba folyamatosan beletörik a bicskám, képtelen vagyok értelmezni némelyik feladatot. Más is kínlódik…, a házival, az onlineórával, a dogákkal, mindennel. Sokan reggel elmennek dolgozni, fogalmuk sincs, mit csinál otthon a gyerek. És ők 15 éves kiskamaszok… Az osztályfőnök persze bólogat, hogy figyelembe veszik mindezt, és ő tényleg és még néhányan szintén, de van, aki nem…
Másról nem nagyon volt szó, kirándulások, programok egyelőre esélytelenek.
(Többek között a számítógépezés 24 óráját megtörvén) kitaláltam, hogy fejezetenként elolvasom a gyerekeimnek Bíró Szabolcs 796 oldalas regénykéjét, a Non nobis, Domine-t. Ezt az új (2016-os) változatot még nem olvastam, gondoltam, így fogom elolvasni. Első nap: bevezetés, 15 oldal kb. Nagyjából ennyit bír a torkom is. A fejezet végén, félig fuldokolva már: „Messze a Szántóföldtől, messze a világtól, valahol máshol, egy szebb és békésebb helyen.” - az ajtófélfának dőlve hallgat(ódz)ó András egyből becinkelt: „Szántóföld....! Talán Szentföld...”
Hajdú-Antal Zsuzsanna: Utánad: Ez a könyv a Léggömbök folytatása…, minden értelemben.
Méla Béla – itt is egy világfájdalmas sztori van, szomorúság, magány. Szegény lány nem lett most se szimpatikus, de sajnáltam, mert mindenki bántotta (Matyi apján kívül – érdekes), volt olyan, aki mindkét dolog miatt belerúgott (amiért ott hagyta a gyereket és amiért visszament hozzá is), bár az is igaz, hogy néha jelentéktelen emberek véleményén is be tudott fordulni… Elment dolgozni, hogy pénzt keressen – az egyetlen, aki ért valamihez a családban – és otthon csesztetik, amiért elmegy, Pesten meg csesztetik, hogy nincs otthon –, és senki nem segít neki, hogy bármelyik helyzet is élhető legyen számára.
Nyominger szerelmesek – a Léggömbökben is utáltam Janit, de itt kifejezetten gyűlöltem. Ő az a típusú pali, akit kerülnék, mint a pestist. Okoskodik, de nem ért semmit. Szemrehányást tesz, de nem segít semmit. Két lányt hülyít, de egyik se kell neki igazán. Kéne a halálnak ilyen elcseszett fickó, nemhogy még begyalogoljam érte fél Romániát, hogy aztán majdnem egyedül induljak haza… Mekkora fordulat lett volna már, ha Dorka végre a sarkára áll és elküldi a fenébe a vonatnál!
Nyominger szülők – az előző regényben jófej szülők most idióták; bár a végére bocsánatot kérnek, de az elején a „takarodj, te szerencsétlen”- beszólást nem tudom megbocsátani. Érthető abban a helyzetben, hogy megijedtek, de ilyet akkor se mondanék a gyerekemnek, különösen abban a helyzetben nem. Különösen, hogy szerintem nincs az univerzumban olyan gyerek, aki nem esett volna le az ágyról, mert valaki nem kapott utána időben.
Matyi bátyja nagyon jó karakter volt, örültem, hogy behozta őt az író! Kááááááár, hogy elrontotta a végén! Bár nem volt világos, hogy esetleg benne van-e egy új kapcsolat lehetősége (szerintem benne), de… Kedves magyar írók! Könyörgöm!!! Végre írjon valaki egy olyan regényt, amiben nem kell megutálni az egyik pasit, hogy behozzon egy másikat! Két NORMÁLIS srác közötti választás! Könyörgöm! Egyszer! Valaki! Írja meg!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése