2020. november 21.

Tegnap Makk Maci-nap volt a suliban; idén ez a 33. Még Korni (és Andrié is) Mariann nénije „találta ki”, ő szervezte meg először. A hét utolsó napja, péntek mindig csak erről szól, nincs tanítás. Túl sokat nem mesélt róla Korni, hogy mi változott most a coviddal, de azt tudom, hogy volt elsősegély-bemutató, mert az nagyon tetszett neki. Emlékszem, hogy volt korábban ilyen szakkör is, Andri egy-két osztálytársa járt, versenyekre is mentek, mondtam, hogy kérdezzen utána. Persze azóta se tudjuk, ki csinálja, hol, hogyan…, semmi információ nincs róla. Őszintén szólva azt se tudom, meddig érdekelné Kornit, pedig hasznos lenne.

Az utóbbi hetekben nagyon hideg lett, nem tudom kitenni a lábam a házból, mert megfagyok. Max. a teraszig megyek kutyázni, vagy ha már nagyon esz a fene érte, akkor a lépcsőn lemegyek pár percig rugdosgatni neki a labdát, de nem megyek ki a fűre és még kevésbé viszem el a vasúthoz. Korni persze elviszi esténként fél órácskára. András csinált neki egy ládát –, illetve a láda már megvolt, csak méretre vágott bele egy nagy vastag szivacsot. Ide tettük a teraszra. Elsőre belemászott, tetszett neki. Mellétettük a macskahordozót, azt is kitömve szivaccsal, letakarva plédekkel. Remélem, megfelel nekik télre, bár estére már a cikó is befészkelődött a kutya mellé. Teteje nincs, csak a terasz védi őket a csapadéktól, de a kutyát szerintem nem fogja zavarni, a macskának meg van kuckója.

Pénteken egyébként Sunny kiszökött a kerítés alatt, egy furán kikapart lyukon. Ásott-ásott és egyszer csak azt vettük észre, hogy a kerítés túloldalán van. Andri egyből kirohant érte, de mire körbeszaladta a 6e m²-es udvart, a kutya már elkezdte zaklatni a szomszéd kiterelt juhait. Nem tudom, milyen típusú juhok, de hatalmasak, barna bundájuk van és nagy kerek szarvaik. Egy kisebb (ami még így is nagyobb, mint a kutya) kivált a csapatból, azt kezdte el kergetni Sunny; mint az őrült üvöltöttem neki a kerítésen belül, vagy háromszor ráordítottam, mire rám figyelt. Andri persze teljesen betojt a birkától, nem mert közelebb menni megfogni a kutyát. Nagynehezen elüvöltöttem mellőle és visszamenekült a csapathoz – érdekes, hogy nem fordult ellene, pedig sokkal nagyobb volt nála, egy kicsit bátrabb kibelezte volna a kutyát –, Andri meg megfogta Sunnyt és becipelte. Körbe, mert a nyakörv nem volt rajta, hogy csak beleakasztotta volna a pórázt. Szóval behozta, bezártam a „kennelbe”, ahonnan már majdnem mindent kihordtunk, így nagyjából már csak körbekerített semmi…, persze sírt, de nem mertem kiengedni. Este András sötétben ért haza, körbetömködte a telket a kerítés alján farönkökkel –, illetve csak a felén, mert a másik felét még korábban betömködte kövekkel. Azokat egyelőre nem szedte még ki. Egyáltalán nem kutyabiztos a kerítésünk és ötletem sincs, hogy lehetne azzá tenni ezen a bazi nagy telken. Szóval újfent kiderült, hogy rohadtul nem nekünk való ez a kutya. 

A mindenbe IS teszünk sütőtököt (gyűlölöm ezt a nyelvhelyességi fertőzést!) jegyében kipróbáltam a sütőtökös gofrit. Ritka rossz lett! Nem a sütőtöktől, mert annak az íze nem érződött, de a gofri szétégett a sütőben, száraz poríze lett. Igazából lehet, hogy én rontottam el, mert teljesen más a receptje, mint az eredeti, mindig jól sikerülő gofrinak és nem mertem nagyon azon változtatni. Pl. nem tettem bele 1 evőkanál (!) szódabikát, hanem az eredeti recept szerint 1 csomag sütőport. Nem mézzel csináltam, hanem cukorral, a szokásos 1 evőkanálnyival, de most az is soknak tűnt, attól barnult be, égett el, mire rendesen megsült. A vaj helyett itt olajat használ, de szerintem ez se tetszett neki. Szóval nem jött be.

Egy újabb perspektívából az egri Óriáskerék - először azt hittem, tésztából van: