15 halott, még mindig öregek. Mi begubózva a safe-house-ba.
Hideg van, Korni, szegény kiment az udvarra, de szinte azonnal besunnyogott, fázott. Később esett a hó is. Vízszintesen. Állati nagy szél van mindig.
Tanulgatunk, próbáljuk utolérni magunkat. Rengeteg leckéjük van mindig és a legtöbben nem tudok segíteni. Hiába szajkózza mindenki, hogy a gyerekeknek egyedül kell tanulniuk, nem tudnak. A matekot, fizikát, kémiát hiába olvassák el a tankönyvből, hiába nézik meg a vacak Youtube-videót róla, nem értik. András ért a számoláshoz, ő tanítja a matekot mindkét gyereknek, Andrinak a fizikát, kémiát. Én segítek abban, amire amúgy is képesek egyedül: földrajz, biológia, történelem, magyar. Néha az angolt sem értem, nem hiába nem sikerült soha nyelvvizsgát szereznem. Szóval 80%-ban András foglalkozik ezzel is. Meg ott a saját munkája és haladna a házzal is. Emiatt persze szinte folyamatosan tiszta ideg. Pedig, ha belegondolunk, költözés szempontjából mákunk van ezzel a vírussal. Ha nem lenne karantén, akkor Egerben lennénk még mindig, ő dolgozna, a kölykök suliba járnának és 1 hetünk lenne (a tavaszi szünet), hogy puccba vágjuk Mónost. Ami mondjuk, 3 nap alatt ment most is, de mi lenne utána…? Bejárkálás… Nyilván megoldanánk azt is, de jó, hogy ezekkel nem kell foglalkozni. Helyette bejött, hogy még nem voltunk Berekben az ágyakért, András pedig a gumimatracon szenved és nem tudom, meddig fogja bírni.
Korninak rajz órára cipőt kellett rajzolni. Ezt alkotta.
Ma rántott húst sütöttem a nagy lángon. Szuper volt panírozni, minden úszott a lisztben meg a zsemlemorzsában. Ráadásul a nagy vágódeszkán csináltam, ami tiszta mocsok lett, így le kellett mosnom. Az meg nem tesz jót a ragasztott fának.
Egyik ismerősömtől, akivel még sosem találkoztam – egy baráti csoportban vagyunk a fészen, igazából mindenki ismer mindenkit, csak engem nem senki, de mégis ott vagyok barátként… – kaptam egy saját maga által varrt szuperhősös szájkendőt. Ez volt az első igazi posta, ami Mónosbélre jött. Nagyon menő!
~K~: Divine being 5. Metanoia. Igazából, azt hittem, a nyolcperces „Potential...” bevezetője után kapunk egy zúzást az arcunkba, de ezzel a címmel nyilván nem… Itt már igazából kezd körvonalazódni a szavak nélkül kimondott történet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése