2020. április 7.

Reggel András átment Egerbe elintézni ezer dolgot. Volt bent dolgozni, beugrott a lakásba, visszavitte a plázába az internet routerét, volt boltban és gyógyszertárban. A boltban sikerült vennie répát, krumplit és káposztákat (mindháromfélét vett), de délután vissza kellett mennünk, mert nem találta a receptjeimet otthon. Ugyan bement a gyógyszertárba és vett vitaminokat, de az én gyógyszereim így nem tudta kiváltani. Ezért délután is hazagurultunk ketten. Most voltam otthon először, mióta Mókusbélben lakunk, azóta rengeteg minden változott ott: ki lett pucolva a ház. Nagyon furcsa ilyen siváran! Kerestük a recepteket, de nem találtuk sehol. Miután feladtuk és indultunk vissza, András rákérdezett, hogy nincs-e az Opelben. Természetesen ott volt, de akkor már nem volt nyitva a gyógyszertár. Visszafelé még „beugrott” a Tescoba 40 percre. Vett csirkemellet meg paradicsomot…, meg két óriási szatyor akármit is. Korona ide vagy oda, dugig volt a Tesco és a zokniárusok, kocsipénz-kéregetők is odamászkáltak mindenkihez.

Reggelente általában én kelek leghamarabb – különösen, hogy a macska hajnali 4-kor elkezd őrjöngeni. A napfelkelte az ablakunkból elég szép, bár mire kibukkan a fák mögül, már vakítóan fényes. A másik oldalra – ahol este lemegy a nap, délután pedig a szemünkbe világít –, ilyenkor odaárnyékol a ház. Ott van a régi derítő, most letakarva valami dzsumbujjal. Ott szokott gubbasztani egy hatalmas, gyönyörű, vörös szomszéd-macsek. 

A mi kis kis vörösünk is próbáljuk kiszoktatni, egyelőre csak bóklászolni engedtük ki. Eléggé félt az elején, de a szabadság mámora bátrabbá tette, mint amilyen volt a házban az első napokban. Az a cél, hogy teljesen kinti macskát neveljek belőle, de, bár Egerben mindig azért vinnyogott, hogy kimehessen az udvarra, félek, nagy fába vágtam a fejszém. 

Tiger in the sun

Kotyvasztékok:

A Street kitchent lapozgatva néha előbukkannak olyan alapkaják, mint a mákos tészta. Azt hittem, senki sem szereti nálunk, de Andri mondta, hogy ő szereti…, úgyhogy főztem egy kisebb adagot. Persze én ettem meg, talán egyszer belenyalt a nagy rajongó.

Amit viszont mindenki kétarcra tömött, sőt, András megdicsért, hogy „Ügyes vagy!”, az a szintén SK-ről sütött Álompuha vajas kifli. Bár formázni nem nagyon tudtam, mert képtelen voltam a gombóccá gyúrt tésztát háromszögalakra nyújtani, de valamit összeidétlenkedtem. A gép begyúrta a tésztát, én úgy ahogy megformáztam, a szuper sütő pedig megsütötte. Valóban álomfinom lett! A gyerekek kettesével gyömöszölték, úgy kellett rájuk szólni, hogy legalább nutellát kenjenek rá, hogy ne fogyjon el 10 perc alatt… Igazi reggelire való cucc: hajnalban a gép begyúrja és kb. 30 perc alatt össze lehet csavarni és megsütni.

Még egy kotyvasztékom volt a napokban, de az nem sikerült annyira jól. Vettem korábban vöröspestot, de csak úgy nem akartam a tésztára hajítani, úgyhogy sütöttem hozzá csirkecombot, amit falatokra szaggattam, arra rátettem az üveg pestot meg pár szem olajbogyót és tésztával ettük. Nem rossz, csak nagyon olajos.

Babaduma: András: - Nem tudsz valami fertőtlenítőt? Én: - Disznótor…, vagyis Domestos? Korni: - Anya, az autokorrekt.

~K~: Divine being. A lemez 6. dala, a The past az egyik legdallamosabb szám a lemezen, és így nyilván a kedvencem is. Sajnos a legrövidebb is. (De most már azért örülnék egy kis zúzásnak…)